Blog

Önismeret-Szabadidő 1 hozzászólás

Merengés a sikerről

Az öltözőben hagyott tornacipő

14:05 perc. Megint nem sikerült időben ideérnem. Fél kézzel megírom az üzenetet az edzőmnek, hogy erkezrteeem, ebből tudni fogja, hogy még csak most parkolok. Ha szerencsém van és sikerül egyből parkolóhelyet találnom akkor is 14:10 amíg beérek és 14:15 mire átöltözök. De ma sem volt szerencsém, úgyhogy egy laza 30 perces késéssel beesek az edzőterembe. Szerencsére edzés cucc van rajtam és csak a cipőmet kell lekapnom a szekrény tetejéről. Még egy éve kitaláltam, hogy minek cipeljem magammal a cipőmet sokkal egyszerűbb a szekrény tetején tartanom. Amúgy is ki lopna el egy használt cipőt?! Ha meg valakinek ezen múlik a boldogsága akkor meg vigye, legalább volt pár hónapom amíg nem málhás szamárként közlekedtem a városban edzés napokon. Gigi a  barátnőm, a pszichológusom, az üzletfejlesztési tanácsadóm és az edzőm is egyben. Már nagyban melegítek a futópadon amikor mellém ugrik és jókedvűen mint mindig megérdeklődi, hogy milyen napom volt. Nagyon nehéz dolga van mióta otthagytam a munkámat és elkezdtem dolgozni a saját vállalkozásom, mivel rajtam is nagyobb a nyomás így rajta is. 😛 Sokkal kiszámíthatatlanabb, hogy éppen milyen napom van, madarat lehet velem fogatni és nem csak Magyarországot de a világot is megváltom gondolatban vagy a könnyeimmel küszködve panaszkodok, hogy semmi sem sikerül és még dagadt is vagyok. Nah ilyenkor nem lennék a helyében. 

Mindig szerettem volna nyomot hagyni a világban, maradandót alkotni, akár színészek. Eszembe jutnak a régi idők filmjei és a letűnt korok színészei, Latabár Kálmán, Darvas Iván, Törőcsik Mari…imádom a  filmjeiket. A színészek halhatatlansága és alkotásuk minősége mindig is lenyűgözött. Lehet okkal kezdtem el erről beszélgetni Gigivel két plank között.

Nagyon szeretem a művészetet, de sosem éreztem magamban affinitást semmi hasonlóhoz, nem szerettem volna sem színész sem énekes lenni, szerencsére, én is jobban jártam és a világ is egy jobb hely így. Azonban vállalkozás ötleteim mindig voltak, egyszerre minimum öt. Éveken keresztül a nagyra törő álmaimról beszéltem, hogyan fogom sok ember életét megváltoztatni. A multiknál töltött évek alatt úgy éreztem, hogy itt semmi esélyem nincs, ez itt, ilyen formában lehetetlen. Szerencsét próbáltam kisebb nagyobb KKV-nál külföldi és belföldi cégeknél, de soha sehol nem éreztem, hogy bármi maradandót alkottam volna.

Ezen merengünk Gigivel. Talán bennem volt a baj, talán túl nagy elvárásaim vannak magammal szemben, meglehet, de ha nincsen saját vállalkozásom akkor mit fogok hagyni a gyerekeimre és az unokáimra?! Így nem lesz nagy veszekedés az idilli kandalló mellett, hogy én mennyit dolgoztam, hogy ez a család idáig eljusson és most senki nem akarja átvenni a céget. Szégyen szemre el kell adnom mert mindenki teljesen mást akar csinálni. Önmegvalósítani meg ilyenek. Én már önmegvalósítottam, hogy nektek ne kelljen… Szívesen. Azt hiszem ezekkel a sorokkal zárnám a veszekedést majd hagynám, hogy mindenki menjen a saját feje után. Tapasztaljanak, éljenek és hagyjanak nyomot a világban vagy ha nem akkor legyenek boldogok. Ezen elmélkedtem miközben már a felsőtest edzésem is lassan véget ért. Gigivel nem jutottunk a történet végére. A régi munkahelyeim, önértékelési probléma, esetleg rossz megközelítés áll az eddigi sikertelenségem mögött vagy csak máshogy kellene szemlélnem a dolgokat és rájönni, hogy igenis sikeres vagyok. Lehet egy rózsaszín szemüvegen keresztül szebbnek látnám a világot, de fekete keretes a szemüvegem és semmi rózsaszín nincsen benne. Mondjuk így jobban látok és divatos vagyok, az is valami.

Besétálok az öltözőbe és leveszem a cipőmet kihúzva a cipőfűzőmet majd lekezelve cipőápolóval megfogom és felteszem a helyére, a szekrény tetejére. Ahogy állok itt egyedül az öltözőben egyszer csak észreveszem, hogy minden szekrény tetején cipők sorakoznak.

Az, hogy én voltam az első aki ott merte hagyni a cipőjét végül sok embert motivált rá, hogy ők is így tegyenek. Megszámoltam a cipőket és legalább negyven pár cipő várakozott a szekrény tetején a gazdájára. Legalább negyven embernek megkönnyítem az edzős napjait. Szóval végső soron negyven embernek könnyítem meg a mindennapjait. Woow. Nyomot hagytam a világban. :O

Felöltözöm és kisétálok az edzőterem ajtaján. Sokkal de sokkal jobb kedvem. Azt hiszem megtaláltam a választ a kérdésemre. Túl nagy elvárásaim voltak magammal szemben és nem értékeltem az apró dolgokat. Talán most sem és eddig sem voltam sikertelen csak nem jól közelítettem meg a kérdést. És bár imádom a saját vállalkozásomat építgetni tégláról téglára, de nem ez az egyetlen lehetőség ahhoz, hogy valamit alkossunk. A világot legalább ezerféleképpen meg lehet váltani. Bárhonnan, bármikor.

1 hozzászólás

  1. Ákos

    🙂

    Válasz

Hozzászólás